Meghívó a Tavaszi HorgászShow-ra!

Végre! Ami januárban még olyan távolinak tűnk, most itt van, elérkezett! Ez már A TAVASZ, mondjon bárki, bármit, kiolvadtak a tavak, levonult a jég a folyókról, itt az új horgászszezon és vele együtt itt van már egész közel a Tavaszi HorgászShow is, Március 10. és 12. között a BOK Csarnokban.

Aki a hosszú téli esték, vagy a dermesztő nappalok valamelyikén már nekilátott rendezgetni horgászfelszerelését a kellemes tavaszi peca után sóvárogva, biztosan találkozott az érzéssel, ami magába kerítette: Fel kell frissíteni a felszerelésemet! Mert bizony, a horog fogyóeszköz, mint ahogyan a zsinórok, úszók, kosarak is. A tavaszi zsongás a horgászboltokban is beindult, de ha igazán nagy választékra, óriási kínálatra, a legnagyobbakkal való személyes találkozásra, a barátokkal egy egész napos kikapcsolódásra vágysz, akkor neked is a Tavaszi HorgászShow-n a helyed!

Nagyon sok kiállítóval, milliónyi horgászfelszereléssel és színes programokkal várunk. Ráadásul, ha az a hétvégéd már foglalt, de március 10-én, pénteken suli, vagy munka után vágnál neki a HorgászShow-nak, akkor se késő, hiszen ezen a napon egészen 20:00 óráig, hosszított nyitva tartással várnak a standok!

2500 Ft ÉRTÉKŰ AJÁNDÉK A BELÉPŐ MELLÉ!

A Tavaszi HorgászShow első 8000 látogatója egy 2500 Ft értékű ajándékcsomagot választhat magának a pontyos THE ONE, vagy éppen a SALMO/MANN’S csomagok közül. Akik szeretnék elkerülni a pénztáraknál a sorban állást, azoknak érdemes már előre online megvenni a belépőjüket, hiszen erre idén is van lehetőség.

sorbanallas

web_slide_ajandek

KIÁLLÍTÓK A HORGÁSZAT MINDEN TERÜLETÉRŐL

Kiállítóink minden horgászmódszerhez tudnak ajánlani valami érdekeset és természetesen nem csak horgászfelszereléseket, hanem akár csónakokat, hajókat, csónakmotorokat, radarokat, összefoglalva egy csomó olyan felszerelést nézhetünk meg személyesen, amire egy kis horgászboltban nincs lehetőség. A pergetéstől a feederezésig, a műlegyes horgászattól a finomszerelékes úszós horgászatig, a bojlis pontyhorgászattól a folyóvízi pecáig minden, de minden megtalálható lesz a Tavaszi HorgászShow-n!

nash

A NASH termékei jól ismertek a pontyhorgászok körében

tehone

A HorgászShow-n minden THE ONE termék 15%-al olcsóbban kapható

Gyári standdal érkezik a DAIWA-Cormoran. Standjukon megtekinthetőek lesznek a japán gyár legfrissebb újdonságai, melyekhez a DAIWA szakértő csapata ad majd útmutatást.

daiwa_stand

Itt mutatkoznak be a DAIWA újdonságok

cegek

A Colmic és a Garbolino finomszerelékes termékei is megtekinthetők lesznek

Egyenesen Franciaországból érkezik hozzánk a világhírű RIVE gyári standja, ahol kipróbálhatók lesznek a prémium minőségű versenyládáiról ismert cég legfrissebb modelljei és a már bevált zászlóshajónak is nevezhető termékek. A piacvezető horgászládák között megtalálhatjuk majd az új feeder székeket, feeder ládákat, az ST 8 ládákat, az ST Pack ládákat és az RX láda mindenkit lenyűgöző utódját, az RS1-et.

rive 

A RIVE RS1 minden finomszerelékes horgászt lenyűgöz

Az ENERGOFISH monumentális standján minden horgászmódszerhez található majd felszerelés. A cég vezető teszthorgászai és élversenyzői személyes tanácsadással várják a látogatókat

energo

Az ENERGOFISH standon 400 nm-es több ezer termék között válogathatunk

JÁTÉKOK, HORGÁSZAUKCIÓ

A Tavaszi HorgászShow színpadán mindhárom nap érdekes előadások, játékok és fergeteges HorgászAukció is várja a látogatókat. A Bátor Tábor javára rendezett árverésen a felajánlók jóvoltából értékes horgászeszközökre lehet licitálni, melyek kikiáltási ára az eredeti ár csupán töredéke. Jelentkezni mindenféle kötöttség és költség nélkül a helyszínen lehet. A regisztrációkor minden licitáló egy számot tartalmazó táblát kap, ami felmutatásával tarthatja, vagy épp emelheti a tétet.

licit

Az aukció mindig izgalmas, hiszen értékes horgászfelszerelésekre lehet licitálni

licit2

Jéger Szabolcs és Nagy Zsolt Leo vezetik majd az aukciót idén is

MINDHÁROM NAP ELŐADÁSOK A MESTERSÉGES FOLYÓPARTON

A dinamikusan fejlődő pergető szakág minden szegmensével találkozhatnak a mesterségesen kialakított folyónk partján, ahol profi pergetők keltik életre a legmodernebb high-tech technológiával készített műcsalikat és csali kombinációkat is. Egymást követik majd mindhárom nap a bemutatók, amelyek között mindig nagy látványosság egy-egy hal megfogása.

pergetes1

Izgalmas lesz megfigyelni a műcsalik mozgását és a halak reakciót a kristálytiszta vízben

pergetes2

A legismertebb hazai pergető horgászok osztják meg a közönséggel tapasztalataikat

A kiállítók akciói mellett igyekszünk horgászlázba hozni a látogatókat mással is, kipróbálhatják ügyességüket és erejüket egy élethű horgász szimulátoron, de játszhatnak is velünk a színpadon értékes ENERGOFISH ajándékokért.

jatek

200 méter zsinór feltekerése könnyűnek tűnik…elsőre.

dome_g_2

Döme Gábor a kiállítás mindhárom napján tart előadást a színpadon

dome_g_1

Itt mutatja majd be a Haldorádó 2017-es újdonságait

szinpdi programok

A színpadi programok mindig sok érdeklődőt vonzanak

Március 10 és 12. között tehát mindenkit szeretettel várunk a Tavaszi HorgászShow-ra a BOK csarnokba (korábbi nevén SYMA) Budapesten a Dózsa György út 1. szám alatt.